Kollár Árpád kollokviális nyelvi regiszterben megszólaló versei a mindennapok egzisztenciális, családi és közösségi tapasztalati anyagát felhasználva zárják versbe a vajdasági táj, történelmi és individuális tapasztalat esszenciáját. Nád című verseskötetében Kollár kevésbé a forma, mint inkább a tartalom felől közelít a versekben elbeszélt élményanyaghoz. Számára a megélt térélmény, a táj testi tapasztalata jelenti az elsődleges közeget, melyet az élmény pillanatában szeretne azonnal versben hangzóvá, szövegileg rögzítetté tenni. A Kollár-versek tájképek, portrék, életképek, hangulatok, de mégis elsősorban mély kontúrokkal bíró szöveg-fotók. Az átéltek, a testileg tapasztalt dolgok mellett a hiány a másik szervezőerő, a történelmi múlt törése a trianoni tragédia miatt, az egymásra írt, máskor egymással ellentétes identitások út- és nyelvkeresése. Ahogy a kötet alcíme is sugallja, „A szülőföld körberajzolása”, lokális költészettel van dolgunk Kollár Árpád esetében, de a költő képes arra, hogy a lokalitást partikularitásából kiragadja, és kollektív magyar, valamint egyetemes európai és emberi szintre emelje, miközben nem feledkezik meg a kiinduló képekről. A mikrovilágokat ütközteti a makroszintű léptékkel, s e termékeny feszültség sajátos dinamikát kölcsönöz a Kollár-szövegeknek. A hat ciklusból álló költeményt egy-egy hosszabb vers keretez. Az első (Trianon az nem egy ház) a lírai én Trianon- és kisebbségtapasztalatát verseli meg a hétköznapiság rideg, máskor meghatóan ismerős képein keresztül, míg a záró költemény, az első párdarabjaként (Trst) a trieszti szlovénok Trieszthez való viszonyát járja körbe. A két költeményt a határok átrendeződése, az identitások rétegzettsége és törése, a trauma elbeszélésének lehetetlensége fogja át.