A pszichoterapeutaként praktizáló szerző a hipervigilanciáról, vagyis a túlzott alkalmazkodásról szól. Akkor beszélhetünk erről a viselkedésmódról, amikor a túlzottan alkalmazkodó ember inkább elkerüli a konfliktust, mintsem vitába bocsátkozzon valakivel. Úgy érzik, hogy mindenki felé megfeleléssel tartoznak, nem akarnak senkinek sem csalódást okozni. Folyamatosan azt figyelik, honnan érkezik valamilyen fenyegetés, és mindig a legrosszabbra készülnek. Ez a viselkedési mintázat, mint a legtöbb hasonló viselkedésmód a traumákkal szembeni védekezőmechanizmusként alakul ki, amely a veszélyforrás, például egy állandó készültségi helyzetet előállító alkoholista szülő halála vagy a költözés után is megmarad, csupán a válaszok kereteződnek át. A szerző ebből a spirálból szeretné olvasóit kirántani, és feltárni a kivezető utat. Könyve először is feltárja a hipervigilancia mögött húzódó traumát, rávezeti olvasóit, hogy megkeressék a kiváltó okot, majd különböző gyakorlatok segítségével eléri, hogy ne számítson a másik véleménye, amit természetesen mi magunk projektálunk előre az aktuális helyzetbe, s ennek köszönhetően megtaláljuk a sokáig elnyomott belső énünket, rátaláljunk saját magunkra. Az énformálás során ugyanis elengedhetetlenül szembe kell nézni újabb és újabb konfliktusokkal, amelyek folyamatosan formálják az embert.