Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
A neves kritikus és lapszerkesztő, Károlyi Csaba Mindig más történik (201525143) című kötetében adta közre a 2003 és 2015 között megjelentetett interjúit. A kiadvány 25 hosszabb beszélgetést foglal magában. Ezt folytatja a jelen kötet, amely – a kronologikus rendezőelvet megtartva – a 2014 és 2024 között az Élet és irodalom hasábjain megjelent irodalmi beszélgetéseket adja át kötetbe rendezve, szerkesztett formában a kortárs irodalom elkötelezett olvasóiknak, akik a művek mellett a kritikus és a szerző alakjára egyaránt kíváncsiak. Ahogy mű és befogadó, úgy a kritikus és a szerző között is élénk dialógusok alakulnak ki, melyek révén a műhelytitkok mellett az alkotói egyéniségek is kibomlanak, valamint a kortárs irodalmi és kulturális folyamatokba is alaposabban bepillanthatunk. Károlyi azonban nemcsak írókat ültetett le magával szemben, könyve első tematikus egységébe (Tudomány és élet) a hazai társadalom és humántudományok meghatározó képviselőivel felvett interjúi kerültek. A kötet és e blokk kezdő szövege Károlyi és Komoróczy Héza 2015-ben rögzített beszélgetését foglalja magában. A jeles hebraista és assziriológus a történelmi megismerés és a történetírás elméleti és gyakorlati oldalának bemutatása közben a tudomány ontológiai derűjét sugározza olvasóira. Ahogy teszi azt a Radnóti Sándorral folytatott beszélgetés is. Az első részben a két meghatározó tudós és alkotó mellett Szekedy-Maszák Mihály, Margócsy István, Szolláth Dávid és Deczki Sarolta jut szerephez.

Károlyi Csaba (1962-)

Mondatokon múlik minden

Borító ár
4 990 Ft
Kötött ár
4 491 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Károlyi Csaba (1962-)
ISBN
9786156675637
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2025
Egyéb információk
294 o.
Kiadás pontos dátuma
2025.10.01
Kiadó
Prae
Cikkszám
3001097101
Alcím
ÉS-beszélgetések, 2014-2024

Darabszám