A könyv a berlini magyarok különböző generációs csoportjairól szól. Azokról a fiatalokról, középkorú vagy idősebb emberekről, akik az elmúlt évtizedekben különböző okok miatt elhagyták Magyarországot, s hosszabb-rövidebb ideig vagy véglegesen Berlinben telepedtek le. Miközben itt próbálták meg újrateremteni a mindennapi életük feltételeit, elsajátították egy új társadalmi környezet legfontosabb szabályait és normáit is, megküzdöttek annak az első pillantásra áttekinthetetlennek tűnő bürokratikus rendszereivel. Ezzel párhuzamosan létrehozták saját közösségeiket, sűrű kapcsolatokat építettek ki a többségi társadalom tagjaival, egymást támogató hálózatokat teremtettek, s közben megőrizték folyamatos jelenlétüket a távoli-egykori otthon, a magyar társadalom családi-baráti-ismerősi mikrovilágaiban is. A könyv a berlini magyar diaszpórában megfigyelhető kommunikációs folyamatokat állítja középpontba, amelyek belesimulnak a mindennapok világába, jelentős téttel is bírnak: a kapcsolattartás, az identitásalakítás és a közösségképzés különböző médiumokat használó kommunikációs rendszerei formálták és alakítják az új környezetben való élet keretfeltételeit. Ezeket a migrációs tapasztalatokat, diaszpóraépítési folyamatokat, az így létrejövő kulturális örökséget a kommunikáció- és médiakutatással és kulturális antropológiával foglalkozó kutató szemszögéből értelmezzük. Olyan kutatóéból, aki az elmúlt hat évben megpróbált minél több időt tölteni e csoport tagjaival, megismerkedni elképzeléseikkel, történeteikkel, részt venni a mindennapi életük különböző színterein. A velük folytatott beszélgetésekben és interjúkban, részt vevő megfigyelés segítségével, a médiaszövegek elemzésén keresztül váltak olvashatóvá azok a kis mozaikdarabkák, amelyek összességükben kiadják a berlini magyar csoportok negyvenéves történetét.