Kozma Tamás a Petri György által tökélyre vitt „beszélt vers” stílusát követi, amelyet ironikus látásmód és a kötetlen, esetlegességével, élőbeszédre emlékeztető, „pongyolaságával” csaknem tüntető narráció jellemez, és amelynek versnyelvében keveredik a köznapok kommunikációja a sajtónyelvvel, a szlenggel, miközben nem mindig mellőzi a ritmust és a hagyományos poétika eszközeit. A szerző negyedik kötete tudatosan fölépített versfüzér, ugyanis az esztendő tizenkét hónapjának rendjében halad, újévtől karácsony másnapjáig, ezek apropójáról szólnak a versek. Az első hónap első verse azonmód groteszk hangfölütés, hiszen a költő szerint az év első napja az idős ember számára keserves dátum, mert a „visszaszámlálásban” megint szintet lépett (Számozott januárok). A költő – mint a legtöbb verselő – a világ teljességének művészi megragadására törekszik, de ezt a szándékát jól leplezi a groteszk, az irónia és önirónia, a blazírtság stíluseszközeivel.