A kárpátaljai költőnő bemutatkozó kötete „a szorongás, az erőszakba ágyazott világ, az otthontalanság érzetének lírája” – írja könyvajánlójában a pályatárs Rózsássy Barbara. A versek üzenete, hangulata csakugyan ezt az életérzést hordozza, ugyanakkor többről van szó, mint világfájdalomról. A kötetet ugyanis meghatározó módon egy prológusvers (INRI) és egy epilógusvers (szerepben) keretezi. Az előbbiben a megfeszített Krisztus alakjában mutatja föl az önfeláldozás példáját, az emberért való alázatos és szenvedő szolgálat fölülmúlhatatlanságát, az utóbbiban meg mintha összekacsintana az olvasóval, hogy mindez szerep: „mindenható lettem / szerep csak / a végén úgyis / hazamegyek”. Az őszinte áldozatvállalás, a közérzetlíra és a szereplíra poétikus „csináltsága” között húzódik Lévai Aliz Mária költészete, amelynek alanya mintha még maga is a helyét, a szerepét keresné.