„Az írás számomra mindig egy olyan önkifejező eszköz volt, aminek segítségével teljes mértékben el tudtam merülni magamban és gondolataimban” – írja a pályakezdő költőnő. Első kötete szabadverseivel bizonyítja, ez csakugyan így van, ugyanis szinte minden töprengő, vívódó, kétkedő darabja a maga személyiségéről szól. Versvilágának origójában ő maga áll, sőt a világ minden részlete és alakja, a valóság minden eleme és jelensége a hozzá való viszonyában jelenik meg és értelmeződik. A szerencse akkor létezik, ha ő nyer; azt akarja, hogy ő legyen a párja hangja és tekintete; visszatérően azon tűnődik, vajon a környezete hogyan látja őt. Ez az egocentrikusság jelenik meg számos versében: „Ha látta, amit én láttam / Ha bánja, amit én bánok / Ha várja, akit én várok / Ha utálja, akit én utáltam / Akkor érti / És akkor a semmi őt sem sérti / Engem sért / Ő” (Üvölt).