Jól tudjuk, hogy az olvasás az egyik legjobb kikapcsolódási forma. Olykor mindannyiunknak jól esik elmenekülni a világ elől és egy izgalmas történet lapjai között keresni menedéket, könnyen lehet azonban, hogy néha egy kis újdonságra vágyunk. Belegondoltunk már abba, hogy ki rejtőzik a híres politikusok, színészek vagy művészek álarca mögött? Ha mindig is szerettük volna megismerni mások életét, itt a lehetőség: lássuk, mik jelenleg a legizgalmasabb életrajzi könyvek!
Michelle LaVaughn Robinson Obama amerikai ügyvéd, két huszonéves lány édesanyja, a legtöbben azonban természetesen Barack Obama, az Egyesült Államok 44. elnökének feleségeként ismerjük őt.
Michelle Obama Chicagóban nőtt fel, diplomáit pedig a Princeton és a Harvard egyetemeken szerezte meg. Munkáját szülővárosában, a Sidley & Austin ügyvédi irodában kezdte meg, ahol élete jelentős fordulatot vett, hiszen 1989-ben megismerte későbbi férjét, Barack Obamát. Dolgozott Richard M. Daley asszisztenseként, majd a Chicagói Tervezési és Fejlesztési részleg helyettes vezetője, később a Chicagói Egyetem társdékánja lett. Munkáját gyermekei születését követően is folytatta egészen 2008-ig, amikor férje bejelentette: elindul az amerikai elnökválasztáson.
Így lettem című önéletrajzi kötete 2018-ban jelent meg, és azonnal átütő sikert ért el: az inspiráló könyvből megismerhetjük a first lady ikonikus alakját, akinek óriási szerepe volt abban, hogy a Fehér Házban egy korábban nem létező nyitott és elfogadó közeg alakuljon ki. A történetből megtudhatjuk, honnan indult és hova jutott el, hogy mely fontos ügyeket karolt fel pályája során, és ezalatt hogyan volt képes helytállni anyaként, feleségként és az Egyesült Államok első asszonyaként.
Belső fényünk című második könyvében Obama hasznos, a mindennapi életben segítséget nyújtó tanácsokat ad, hatékony megküzdési stratégiákat mutat be, és bár ez a kötet szigorúan véve nem életrajzi könyv, rengeteget megtudhatunk belőle az író gondolatairól, személyiségéről, ezért mindenki számára hasznos olvasmány lehet.
Ifj. Barack Hussein Obamát senkinek sem kell bemutatni: az USA demokrata exelnökét a Time magazin két alkalommal is Az év emberének választotta, munkásságát pedig 2009-ben Nobel-békedíjjal jutalmazták. Obama feleségéhez hasonlóan a Harvardon szerzett jogi diplomát, dolgozott ügyvédként és egyetemi tanárként, majd szenátor lett, ahonnan aztán egyenes út vezetett a Fehér Házba.
Egy ígéret földje című elnöki memoárja egy rendkívül izgalmas, mélyen személyes vallomás egy olyan embertől, aki a mai napig erősen hisz a demokrácia erejében. A kötetből megismerhetjük Barack Obama életét ifjú korától egészen az elnöki megbízatásáig, a szerző pedig rendkívül személyes információkat is megoszt az olvasóval. Ha szeretnénk betekinteni az Egyesült Államok belpolitikájába, a diplomácia működésébe és a Fehér Ház titkaiba, ezt az önelemzést nem szabad kihagynunk.
A kanadai származású amerikai színésznő, modell és producer, Pamela Denise Anderson a 90-es évek ikonikus sztárja: életét jól ismerjük a pletykalapokból, de mi lehet a hírek mögötti igazság?
Karrierjét egy sört áruló cég reklámozásával kezdte, ahonnan hamarosan a Playboy címlapján találta magát: a mai napig ő tartja a rekordot, hiszen mindösszesen 14-szer került az újság borítójára. A világsikert a Baywatch sorozat hozta meg számára, melyet a kétezres években több film és sorozat főszerepe követte. A képernyőről soha nem tűnt el teljesen, manapság azonban elsősorban azért kerül az újságok címlapjára, mert 57 évesen a sminkmentes, természetes szépség fontosságát hirdeti.
A színésznő a Szeretettel, Pamela című önéletrajzi kötetében kegyetlen őszinteséggel mesél gyerekkoráról, a bántalmazásokról, modellkarrierről és természetesen a volt férjével, Tommy Lee-vel készített híres-hírhedt szexvideóról is – tabuk nélkül, igazán érdekes stílusban.
Magdalena Carmen Frida Kahlo y Calderón Mexikóvárosban született 1907 júliusában, és itt is vesztette életét mindössze 47 évvel később. A festőművész – akinek apai nagyszülei Kahlo elmondása szerint magyarországi zsidók voltak – hazájának egyik legismertebb, és talán legemblematikusabb alakja, aki a mai napig nők millióinak példaképe.
Frida Kahlo négy lánytestvér közül harmadikként született; későbbi életére komoly hatással volt az, hogy hatévesen gyermekbénulás következtében jobb lába deformálódott, melyet férfiruhák és hosszú szoknyák segítségével próbált eltakarni. Orvosnak készült, 1925-ben azonban egy újabb tragédia terelte másik útra: a busz, amelyen utazott, egy villamosnak ütközött, Kahlo pedig súlyos gerincsérülést szenvedett. A fájdalom és a hónapokig tartó unalom elől a festészetbe menekült: első önarcképét a barátok és rokonok portréi követték, így gyorsan fény derült különleges tehetségére. A pályaválasztáshoz a végső lökést a nála 21 évvel idősebb festőművésszel, Diego Riverával való megismerkedés jelentette, akivel életük innentől végleg összefonódott.
Frida Kahlo festményeiben feldolgozta minden fájdalmát, így a balesetét és azt a tényt, hogy bár szerette volna, nem születhetett gyermeke; saját magának festett, ezért őt is meglepte, hogy képei milyen népszerűek lettek. Élete utolsó éveiben számos gerincműtéten esett át, fájdalomcsillapítókon élt, majd a jobb lábát amputálták; halálát végül az 1954-ben elkapott tüdőgyulladás okozta.
Frida Kahlo életét sokan feldolgozták: Maren Gottschalk A világegyetem szerelmi ölelése - Frida Kahlo a siker kapujában című kötetében az 1938-1939-es évek eseményeit mutatja be, ha pedig egy teljeskörű önéletrajzot szeretnénk megismerni, Arianna Davis Élj merészen! - Mit tanít nekünk Frida Kahlo című könyvét érdemes elolvasni.
A texasi születésű Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színészt sokáig csak a romantikus vígjátékok ügyeletes főhőseként ismertük, hamarosan azonban az egész világnak megmutatta kivételes tehetségét. Kisebb szerepekben korábban is feltűnt már, 1993-ban aztán Los Angelesbe költözött, ahol gyorsan felfedezték képességeit: főszerepet játszott Drew Barrymore oldalán, majd Jodie Foster, Anthony Hopkins és Morgan Freeman mellett is feltűnt a filmvásznon.
A kockás hasú szépfiú szerepéből 2013-ban végleg kitört: szerepelt a Wall Street farkasa és a Mielőtt meghaltam című filmekben – utóbbiért Oscar-díjat is kapott – majd 2014-ben az abszolút közönségkedvenc Csillagok között főszerepét játszotta el, Woody Harrelson oldalán pedig a True Detective című tévésorozat egyik évadában alkotott maradandót.
Texasból a csillagokig című életrajzi könyvéből kiderül, hogy képes valaki egy ilyen hatalmas karrier befutására, hogyan lesz a texasi fiúból Hollywood egyik legismertebb arca, és milyen út vezetett a kasszasikerek főszerepéig.
Az amerikai színészt, humoristát, producert és forgatókönyvírót mindannyian a Jóbarátok Chandler Bing-jeként ismertük és szerettük meg – nem véletlen, hogy 2023-ban bekövetkezett tragikus halála az egész világot megdöbbentette.
Perry gyerekkorát Kanada fővárosában töltötte édesanyjával, ahonnan tizenöt évesen költözött Los Angeles-be azzal a céllal, hogy színjátszást tanuljon. Már középiskolai évei alatt feltűnt kisebb szerepekben, ezt követően pedig több fő- és mellékszerepet játszott el különböző tévésorozatokban.
1994-ben megkapta a Jóbarátok egyik főszerepét, melynek köszönhetően a színész azonnal befutott, karaktere pedig gyorsan a nézők kedvencévé vált. A szarkasztikus, kicsit elesett, de mindig vidám Chandler karakterével könnyű volt Perryt azonosítani, a színész azonban a felszín alatt komoly nehézségekkel, gyógyszerfüggőséggel küzdött, mely egész későbbi életére hatással volt: 2023. október 28-án holtan találtak rá saját otthonában, ahol jakuzzijának vizébe fulladt bele.
A Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet című önvallomás különleges helyet foglal el az életrajzi könyvek között, hiszen azt nem egy szellemíró, hanem maga Perry vetette papírra. A színész őszintén – bár olykor önmagát mentegetve – ír a függőségéről, a betegségeiről és a magányról, arról, hogyan volt képes egész életében másokat szórakoztatva feldolgozni a tragédiáit. A kötet olykor csapongó, máskor önismétlő, de éppen ettől valódi, hiszen saját életére senki nem képes teljesen lineárisan visszaemlékezni. Miután elolvastuk, nem tudunk majd ugyanúgy tekinteni gyerekkorunk kedvencére, de az biztos, hogy sokkal jobban megértjük majd őt.
Kanczler Katalin Mária, a magyar filmek egyik első, amerikai értelemben vett sztárja 1910-ben született Budapesten. Búgó hangját, erotikus kisugárzását ennyi év távlatából sem lehet elfelejteni, nem csoda tehát, hogy Karádyról ma is beszélni kell.
A színésznő hatalmas szegénységben nőtt fel Kőbányán, az első világháború után azonban lehetőséget kapott arra, hogy Svájcban és Hollandiában nevelkedjen. Hamarosan hazatért, 1930-ban pedig férjhez ment, a házasság azonban csupán három évig tartott. 1936-ban kezdte meg színészi tanulmányait, melyek során megtanult énekelni, öltözködni és megfelelően viselkedni is.
1939-től már a Pesti és a Vígszínházban is fellépett, majd berobbant a mozi világába, ahol gyorsan szexszimbólum, és az első igazi magyar sztár vált belőle: ruháit, hajviseletét lányok ezrei utánozták, magánéletét azonban titkok övezték.
A német megszállást követően csillaga leáldozott: “zsidókapcsolatai” miatt dalait letiltották, filmjeit nem játszották többé. A Gestapo 1944 áprilisában kémkedés vádjával letartóztatta, három hónapig kínozták, kis híján agyonverték. A fogságból szabadulva is ember maradt: a Duna-parton a kivégzéstől mentett meg egy csapat gyereket, akikről aztán a háború végéig gondoskodott.
A világháború után pályája soha nem lett a régi: utolsó moziját 1948-ban forgatta, egy évvel később aztán filmjeit ismét betiltották. 1951-ben végleg elhagyta Magyarországot: bejárta a világot, majd 1968-ban megkapta az amerikai vízumot és New Yorkban telepedett le, ahol néhány kisebb fellépés mellett visszavonultan élt 1990-ben bekövetkezett haláláig.
Toldy Csilla Kata című könyvében megmutatja, hogyan lehet túlélni azt, ha egy ilyen fényes karrier pillanatok alatt hullik darabokra: ha egy lenyűgöző, kitartó ember példaértékű életét szeretnénk megismerni, ezt a kötetet nekünk találták ki.
Mások életéről olvasni egy rendkívül izgalmas utazást jelent. Ismerjük meg az elképesztő emberi sorsokat, lenyűgöző életutakat a világhírű festőktől kezdve Karády Katalinon át egészen Pamela Andersonig, hiszen ezekből a történetekből mindannyian nagyon sokat tanulhatunk – ha pedig a gyerekeknek szeretnénk bemutatni Nikla Tesla, Pablo Picasso vagy Anne Frank történetét, válasszuk a Kicsikből nagyok sorozat köteteit, amiket még felnőttként is értékelni fogunk.
Borító ár: A könyvön szereplő, a könyv kiadója által meghatározott ár
Korábbi ár: Az árcsökkenés alkalmazásának első napját megelőző legalább 30 napon belül alkalmazott legalacsonyabb ár
Aktuális online ár: A rendeléskor fizetendő ár
Várható ár: Az első megjelenéshez kapcsolódó várható online ár
A kedvezmények igénybevételéhez írja be a PEDIG weboldalon található webshop kódot a KELLO Webáruházba történő regisztráció során.