Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A József Attila-díjas, 2014-ben pedig Kossuth-díjjal jutalmazott Temesi Ferenc kötetének olvasói a mű "technikai" kivitelezésében föllelhetik a Por című kétkötetes briliáns szótárregény nyomait. A szerző ugyan ebben a munkájában nem szócikkek szerint játszatja egymásba mondanivalóját, ám minden egyes fejezet a Miért nem lettem? - többek között jós, katona, Xavéri Szent Ferenc, angoltanár, könyvtárnok, klubvezető, focista, fogorvos, tévéarc, Boncz Géza, vak zenész, a new age hírnöke, sakkozó, könyvheti megnyitó és még számos más foglalkozást sorol fel a szerző - kérdésfelvetéssel kezdődik, és a kérdésre adott válaszok nyomán bontakozik ki a tulajdonképpeni történet, amely a szerző életének különböző állomásait villantja fel az olvasók előtt. A nem hagyományos forma megkönnyíti a szerző dolgát, hiszen nem kell „foglalatoskodnia” a szálak egymásba fonásával vagy éppen elkötésével, mert az egyes fejezetek epizodistái szerepük lejártával automatikusan „megsemmisülnek”, és az író ismét a fő szálra, azaz arra összpontosíthat, hogy miért is nem lett ez vagy éppen az? Temesi ennek a kérdésnek a megválaszolása ürügyén életre kelti gyermek-, kamasz- és ifjúkorának világát, érzelmi válságait, iskolai egyetemi élményeit, szerelmeit, baráti kapcsolatait, megrajzolva felidézett hősei alakját, élményvilágát. Nagyszerűen rímelteti a múlt különböző rétegeit (Miért nem lettem Kertész Ákos? Miért nem lettem Helyey László? stb.) a jelen időszerű történéseivel és mai érzéseivel, gondolataival, reflexióival. Így kapunk árnyalt, többdimenziós, időben is rétegezett portrékat magáról Temesiről és a hozzá kapcsolódó fontos személyekről, barátokról, családtagokról, volt feleségekről és szerelmekről. A szerző stílusában sajátosan keveredik az irónia és az önirónia, a nosztalgikus líraiság a játékossággal A bravúrosan megalkotott mű, minden felnőtt olvasónak ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Temesi Ferenc (1949-)

Miért nem lettem…?

Borító ár
3 999 Ft
Aktuális online ár
2 999 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Temesi Ferenc (1949-)
ISBN
9789635096800
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2023
Méret
195, [4] o.
Kiadó
Scolar
Cikkszám
3001080240

Darabszám