Nyerges Gábor Ádám költészete a narratív líra körébe sorolható, legtöbb verse valamiféle epikus szálat hordoz, legalább történetmondást sejtet, ugyanakkor van benne hol cinikus, hol empatikus, szolidaritást vállaló érzelmi eltávolodás az epikumtól, és még inkább relativizálás, elbizonytalanítás. A kötetnek címet adó versben emlékezteti párját egy tavaszi sétára, a fagylaltozásra, a felhők szemlélésére, a növények megkülönböztetésére, majd arra inti társát, mi lesz akkor, ha majd a gyermekét viszi a parkba, „mint egy messziről jött vendéget”. Voltaképp az a költő visszatérő kérdése: ki a vendég, milyen a vendég-lét, kihez képest vendég a vendég.