Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Az elmúlt években sorra kerültek kiadásra Csáth Géza sokáig kiadatlan naplói, kamaszkorától egészen haláláig. A jelen kötet (amelyet a Magvető a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen bocsát ki) szintén ezek sorát gyarapítja, ugyanakkor valódi különlegesség, hisz Csáth - vagy inkább akkor még Brenner József - gyermekkori, tíztől tizenhét éves koráig (tehát 1897-től 1904-ig) vezetett naplóját, feljegyzéseit teszi közzé betűhíven, szerzőjük eredeti rajzaival körítve, betekintést nyújtva a hajdani szabadkai gimnazista életébe, gondolataiba, egészen a budapesti orvosi tanulmányok megkezdéséig. Bár természetesen a bejegyzéseken érződik a gyermeki látásmód, már felfedezhetőek a szárnyait türelmetlenül bontogató értelmiségi szellem eszmefuttatásai is, s nem véletlenül: Csáth épp csak elmúlt tizennégy éves, amikor a Bácskai Hírlap már leközölte zenekritikáit. Az anyag - kilenc egymás után következő naplófüzet - kronológiai sorrendben olvasható a válogatásban: az elsőt 1897. április 7.-én vetette papírra a szerző, az utolsó naplórészlet pedig 1904. december 20.-án született. A kötetet Szajbély Mihály utószava és névmutató zárja. Az író fejlődésrajza és a kor megismerése szempontjából egyaránt jelentős forrás irodalomtörténeti gyűjteményekbe, általános gyűjtőkörű, illetve középiskolai és felsőoktatási könyvtárakba egyaránt javasolható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Csáth Géza (1887-1919)

Méla akkord: hínak lábat mosni - Csáth Géza Naplófeljegyzések 1897-1904

Aktuális online ár
1 596 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Csáth Géza (1887-1919)
ISBN
9789631431322
Egyéb szerzőség
Molnár Eszter Edina (sajtó alá rend.);Szajbély Mihály (1952-) (sajtó alá rend.);Petőfi Irodalmi Múzeum (Budapest) (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2013
Méret
562 o.
Kiadó
Magvető
Cikkszám
3000226883
Alcím
naplófeljegyzések, 1897-1904

Darabszám