Teljes leírás
Varga Csaba író, filozófus, szociológus eredetileg három verseskönyvből álló sorozatot tervezett kiadni az igazi szerelem, az ún. ikerláng szerelem belső útjáról, a beteljesülés stációiról. Az első könyv 2014 elején jelent meg, Isteni jelem, a szerelem (201413262) címmel, melyet még abban az évben követett az Isteni szerelem, a sorsom (Budapest, Stratégiakutató Intézet, 2014) című kötet, valamint 2016-ban az Isteni sorsom, a boldogságunk (201609252). Hamarosan megjelenik a negyedik kötet is, Isteni boldogságunk, a belső feltámadás címmel. Addig is napvilágot lát egy ötödik kötet, amely a már említett négy verseskönyvből válogat össze hetven alkotást, mindegyiket egy-egy képhez társítva. Álljon itt illusztrációként az Ikerláng szerelem – ikermondatokban című vers részlete: "Az Ikerláng Szerelem a Szerelem! / Az Isten örökké Isten, oszthatatlanul. // A feltétel nélküli Szerelem égi minősége. / Oxigén nélkül is táncoló Égigérő Istenfa." A filozófiai gondolkodásra, spirituális elmélyedésre hajlamos olvasóknak ajánlható kiadvány. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"