A humán és társadalomtudományokban meghatározó tendenciaként beszélhetünk a marginalizált, deklasszált, elnyomott s emiatt korábban figyelmen kívül hagyott osztályok és csoportok szóhoz juttatásáról, egyáltalán arról a jelenségről, hogy e periferikus és felperiferikus csoportok a kutatások homlokterébe kerültek. Az írók és költők e fordulatnál jóval hamarabb színre léptek sajátos, hogy hangot adjanak az elnyomottaknak, az irodalmi művekre jellemző emancipatorikus gesztusaikkal a korábban néma csoportok is megszólalhattak. Zsadányi Edit monográfiájában azt vizsgálja, hogy a subaltern kategóriájába sorolható szereplők, vagyis azok az elnyomott emberek, akik annyira kilátástalannak érzik és látják életüket, hogy azt mintegy megváltoztathatatlan sorsként elfogadják, hogyan képesek kifejezni irodalmi művekben szenvedéstörténetüket. Az irodalmi művek hogyan léptetik fel e szereplőket, milyen szegénységreprezentációk mentén szerveződnek ezek a megszólalásmódok, s hogy az olvasók felé ez milyen üzenetet hordoz magában.