Molnár Csilla tanulmánykötete egy olyan kérdéskörhöz közelít különböző irányokból, amely a dekonstrukció óta központi szereppel bír a későmodern és a posztmodern ember és társadalom ontológiai és episztemológiai megítélését tekintve. A szerző röviden a képiséggel foglalkozik, a képek által uralt világ leírhatóságának és értelmezhetőségének kérdésével, valamint a média és a mediatizált lét megtapasztalásával. Az első szöveg (Paradoxonok és parabolák két későmodern szövegben) Niklas Luhmann és Friedrich Dürrenmatt egy-egy írását elemzi, a hangsúlyt a megfigyelésre helyezi, ez adja a későmodern ember tudásszerzésének, episztéméjének alapját.