Parti Nagy Lajos káprázatos írásművészetére jellemző, hogy a különböző irodalmi műnemeket, ismert és bevett műfaji zsánereket egyedi és utánozhatatlan új formákba írja át és teremti újjá. Így van ez a színdarabjainál is: a világot jelentő deszkák nyelvi panoptikumokká lesznek, a megszólaló figurák a beszéd révén kapnak karaktert, hús-vér testet és szociális hitelt. Egzisztenciális mélységet és dramaturgiai távlatot. A változatosságot a műfaji sokszínűség is szavatolja. A szerző válogatta kötet az 1991-es Ibusárral indul. Parti Nagy A test angyala című „habszódia” fiktív szerzőjének, Sárbogárdi Jolánnak a „valódi” életét írja meg az Ibusár című „zenés-táncos huszerettben” – a kisregény fergeteges paródiája így kap egy újabb jelentéstartományt. Az 1992-es Gézcsók Kosztolányi Dezső kései szerelmi történetén keresztül sajátos szellemidézés: valódi és kiötlött dokumentumok „ollózata”. A címadó Mauzóleum (1995) Parti Nagy legemblematikusabb színműve: „Játszódik tegmanap – valamikor ’86 és ’94 között –, a magyar jelen félmúltjában Budapesten, egy átlagosan lepusztult bérház belső udvarán, körfolyosóin és kapualjában.” A 2012-es komédia, a Bivalyszuflé egy dán gengszterfilm kelet-európai motívumokra áthangszerelt változata. A kötetet két kamaradarab zárja: Az élet sója és a Hulahop is két szereplővel, egy férfi és egy nő révén beszél élet és halál nagy kérdéseiről.