Olyan költői világot tár elénk Czingel verseskötete, amely csupa érzelem, fájdalom, útkeresés és reménykedés: egy nehéz sorsú fiú óriási tehetsége és a világ szürke közömbössége találkozik ebben a könyvben, aminek tanúi vagyunk. „Szabad nekem szabadnak lennem?” – kérdezi mindjárt az első, kötetnyitó versében Ádám, aminek címe: Elkapott szavak. Bizonytalanság és esendőség, a szabadság lehetősége és viszonylagossága járja át a verseket. A fiatalember rátekint a világra, s az visszanéz őrá: mit adhatnak egymásnak… Czingel nagy elődök én-érzetét és líráját folytatja: József Attila, Ady, Kosztolányi, Pilinszky, Borges, Kavafisz megidézése sikeres az ő versvilágában. Formaérzéke remek, saját versnyelvvel rendelkezik, ami mai, kortársi – ám ugyanakkor számos előzményből táplálkozik, a beat-irodalom szabadverseitől a haibunokon át a népköltészet kötött ritmusaiig. Szolláth Mihály * Másholban Másholban egy csüggedt ajak halványul, majd eltűnik az arcról. Másholban, nélkülem… fáradt test gördül egy szakadt díványon. Másholban lomha lábak remegnek, hogy a konyha csapjáig elvigyenek egy testet. Furcsa, málladozó tapétákon koppan az erőtlen köröm. Mert ujj nem tapint, mióta elköszönt. Abban a búcsúzásban volt teljes lénye annak, ki a Másholban él. Mikor a felejtés elkezdődik, ez a lény porként csapódik a nappali szőnyegén. Valahol: Másholban.