Schein Gábor gyermekeknek (is) szóló verseire nem jellemzőek a műfaj szokványos tulajdonságai, nem vidámkodó, csengő-bongó rímekkel elandalító, mókázó-kacagtató versek, hanem nagyon is a köznapi élet, a gyerekek számára ismerős kis világ kissé fonák, karikatúra-szerűen őszinte és fölnagyító ábrázolatai. Verselése kelléktárában ugyan ott vannak a rímek és a szójátékok – „Egy jaguár / meg egy feguár / találkozott márciusban” (Márciusban jaguárok?) --, ott vannak a nyelvtörők (Dromedár; Bömböri), de a szerző hangsúlya mégsem a játékos mondandón vagy a játékos formákon van, hanem azon, hogy valami fontosat, érdekeset mondjon el kis olvasóinak az őket körülvevő világról. Arról a környezetről, amelyet ők is ismerni vélnek, de még korántsem tudnak mindent róla. Ebbe a költői szándékba belefér az abszurd megjelenítése (Szerencsés Ármin) vagy a vaskos köznapiság (BKV). Schein Gábor megverseli a szélfútta kalapokat (Széliskola), az eső áztatta háztetőket (Tűnődés), verset sző egy puha sálról (Beszélő sál), az örökös sietségről (Sietség), még az elmúlás kérdését is érinti (Párbeszéd). Bármiről ír, mindennek a fonákjára utal, arra kérdez rá. Ilyen értelemben gyermekversei inkább elgondolkodtatóak, mintsem szórakoztatóak, így a fölnőttek számára is sokat mondóak. A költő nem tagadja, bizony az életben sokszor előfordul bánat, baj, szomorúság (Hogy is van ez?; Szeretet; Egyedül; Öregség), de mindezeket kicsit bizarrul fogja föl, olykor a groteszk irányába téve egy-két lépést (Csak tudnám). Az elgondolkodtató versekhez Rofusz Kinga egyszerre játékos és rébuszos képei társulnak. Vers és illusztráció szorosan összetartozik ebben az egyáltalán nem szokványos gyermekvers kötetben. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"