Ágh István utóbbi években keletkezett versei az idős költő mélyen bölcs és míves számvetései, tűnődései; e darabok az élet nagy, ha tetszik, végső kérdéseit újra és újra fölvető, elégikusan búcsúzó, klasszikus formákat idéző mesterművek. A költő gondolatai gyakran kétségek formáját öltik: vajon a gyász és a búcsúvétel körülményei között van-e lehetőség a vegetatív életnél magasabb rendű létre? „Kinyitja-e még irkámat az ihlet, / mint a rügyet a márciusi nap?” – kérdezi (Siratók után). Immár nem csak élete tanulságaival vet számot, hanem a közelebbi múlt drámai fejleményeit is idézi kétségek és lemondó szomorúság között: „a siratónak síri csend a vége, / az életem gyászommal azonos, / mennél jobban eltölt a hiányérzet, / annál zártabb és üresebb vagyok”.