Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
50%
Teljes leírás
A Káma Szútra a "szerelem tudományának", az emberi szexualitás kultúrának ősi, szanszkrit nyelvű összefoglalója, Vátszjájana indiai filozófus műve. Ez az ősi könyv azonban túlmutat a nyugati fogalmak szerinti „szexuális tankönyv” fogalmán, mert mélyebb rétegeit fölfejtve egy, az életre tanító művel szembesülhet az olvasó. Vélhetően ennek tudása inspirálta a szerzőt arra, hogy figyelemfölkeltő címének "törzsét" ebből az ősi címből vegye, majd azt nyelvi játékkal kiegészítve a makámával összeolvasztva "fejelje" meg. (A makáma olykor rímeket is használó prózai elbeszélést jelent; ebben a formában mesélték-írták egykoron az Ezeregyéjszaka történeteit is.) A szerző regényformába rendezett, meglehetősen nagy terjedelmű, egymásba kapaszkodó életsorsokat mesél el, a cím által feltételezett szexuális töltéssel, szókimondóan. Ám annak ellenére, hogy nem "domesztikálja", hanem nevén nevezi a történések lényegét, ez korántsem zavaró, hiszen mindennek helye és jelentősége van a kötetben, amikor arra irányítja a figyelmet, hogy szereplőinek lecsupaszított testükön kívül már semmijük sem maradt az életben. A fejezetek - A fundamentumok könyve, a Csúcsok és pozíciók könyve, a Zónák könyve, a Testbeszédek könyve, és a Fordulatok könyve - történetei szútrákba "oltottan" mesélnek férfi és nő örök kapcsolatáról, történelmi idők névtelen szereplőiről, emberi sorsokról, és Szávai Géza áradó mesélőkedve nyomán egy gazdag tabló színes képei kelnek életre Mariska szoknyája, Sarolta páncélja, Gizella párnája, a test érzelmeinek leírása, és számos más remek történet során. Hogy miről szól ez a kötet? - arról, ami emberi érzésekkel, érzelemmel, szexussal tölti meg a világot, tehát mindarról, amelyet emberi, élhető közegnek nevezünk. Gyakorlott olvasóknak ajánlható, azoknak, akik a vulgáris kifejezések olvasásakor nem fanyalognak. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Szávai Géza (1950-)

Makámaszútra

Korábbi ár
2 996 Ft
Borító ár
3 995 Ft
Aktuális online ár
1 998 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Szávai Géza (1950-)
ISBN
9786155500299
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2016
Méret
449 o.
Kiadó
Pont
Cikkszám
3001020882
Alcím
kisregények és nagyregények az ideiglenes emberi érintkezések zónájából
Sorozatcím
Conflux ; 1219-5677

Darabszám