Mi táplálhatja a magyarságnál balsorsának folyamatosan fájdalmakkal is jócskán terhelt toposzát? Kicsi a nyelvi kisugárzásunk? Ma már elenyésző nemzeti érdekérvényesítő képességünk? Mindezt el lehet fogadni érvként a modern korban? Mi van akkor, ha mai magyarsági helyzetünket nem feltétlenül tudományos irányultsággal, inkább publicisztikai eszközökkel, esszéjellegű formában, véleménynyilvánító szándékkal vizsgáljuk? Sok-sok filmet, leírást és tudományos elemzést értelmezve arra jutottunk, nagyon kevés olyan nemzet van Európában, de megkockáztatjuk, egész Eurázsiában, akinek olyan szerteágazó és sokféle színes kötődése lenne az elmúlt évezredekhez, mint a magyarságnak, helyesebben az igazoltan is kikutatható proto-magyarnak számító etnikumoknak. Ha megnézzük a magyarság által lakott egykori királyság területét, minimum kéttucatnál is több etnikum találta meg itt a számítását addig, amíg a kapzsiság, a nyereségvágy, a hatalomtömbösödés szét nem dúlta, szakította ezt az identitásállapotot. Miért gondoljuk ezt? Mik ennek támasztékai, írásunk végére valamennyire tisztázódik.