Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
1989-es alapítása, az ún. szklabonyai szalonnasütés óta kereken huszonöt éve működik a Palóc Társaság. A szervezet már több könyvet is megjelentetett működésével kapcsolatban, így a 15. évfordulóra megjelent Itt élned kell! és a 20. évfordulót ünneplő Úton című köteteket. A negyedszázados évfordulóra állították össze a Magyar úton című kiadványt, a könyvcím pedig arra kíván utalni, hogy cselekedeteiket "magyar úton járva" tették meg, megőrizve, féltve, gazdagítva mindazt az örökséget, amelyet utódainknak tovább adhatunk. A kötet első egységében az előző kötet kiadása óta eltelt időszak tevékenységét ismerhetjük meg: az Örökség Népfőiskolai Tábort, a Magyar Kultúra Napjára kiírt pályázatokat, a rovásírás versenyeket, a Sajó Sándor versmondó versenyeket, a "honszerető barangolásokat". A rendezvényeket fekete-fehér fotók is bemutatják, majd az egyes, részben korábbi programokon elhangzott beszédek szövegei következnek. A kötet utolsó egységében a Palóc Társaság tiszteletbeli tagjai vallanak magukról, emlékeikről, a szervezethez fűződő kapcsolatukról. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Magyar úton

Raktári szám: 9789637082511
Aktuális online ár
382 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789637082511
Egyéb szerzőség
Urbán Attila (fotó);Urbán Árpád (fotó)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014
Méret
24 cm
Kiadó
Palóc Társ.
Cikkszám
3000238094
Alcím
a Palóc Társaság megalakulásának 25. évfordulója tiszteletére

Darabszám