A Magasabbra a tetőt, ácsok Salinger magas színvonalú novellisztikájából is kiemelkedik. A zseniális embermegfigyelésből, a jellemeket tökéletesen visszaadó dialógusokból utánozhatatlanul gunyoros, egyúttal kíméletlenül önironikus társadalmi jelenet kerekedik. A cselekmény egyszerű. Az elbeszélő – a Glass család második legidősebb tagja – mellhártyagyulladással, bordái körül elképesztő mennyiségű ragtapasszal és állandó köhögési rohamokkal küszködve bátyja, Seymour esküvőjére megy. Seymour azonban kiismerhetetlen lélek. Annak ellenére, hogy imádja választottját, minden nevetséges kispolgársága ellenére – mégsem bírja elviselni a nyilvános esküvőt, és elszökteti. A merőben szokatlan tett a mit sem sejtő öccsöt kellemetlenül hosszú órákra hozza össze a felháborodott násznép néhány hátborzongatóan jellegzetes tagjával. A másik írás (Seymour: Bemutatás) tulajdonképpen tanulmány a báty bonyolult jelleméről. Salinger azonban – tudva azt, hogy a száraz leírásokat, bármennyire is érdekesek lehetnek szakmabeliek vagy pszichológusok, társadalomtudósok számára, az átlagolvasó nem viseli el jó szívvel – szatirikusan meghatott csevegéssé változtatja. Ily módon kitűnik, hogy még Seymour bemutatása is csak ürügy. Az eredetien irodalmi jellegű esszé lassanként az irodalom, majd a költészet egyetlen lehetséges elfogadásának átszellemült védőbeszédévé változik. Ugyanakkor a művészet tisztességes társadalomban való megvalósításának töredékes filozófiája is kibontakozik az elképzelt (és kicsit tisztelettel, kicsit lesajnálva kezelt) átlagolvasó szellemi tűzijáték káprázó szeme előtt. Mindkét művet a szerző mély humanizmusa teszi rokonszenvessé. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"