Ahogy a szerző maga is a bolyongásban lelte meg önmagát, úgy viselkednek szereplői is. Ilma Rakusa novellái ugyanis az otthontalanságról, az elveszettségről, a magányról, valamint a másik fél iránti szüntelen vágyakozásról szóló lírai vallomások. A szerző neve nem ismeretlen a magyar olvasók előtt: a Svájcban élő fordító és irodalmár eredetileg szlovén apától és magyar anyától született, hogy a gyerekkori otthonkeresés után végül családostul Svájcba kerüljön, itt lelje meg hazáját. A rövid elbeszéléseket két kiváló fordító és prózaíró, Márton László és Tatár Sándor ültette át magyar nyelvre – semmi mesterkéltség, csak visszafogott elegancia, a nyelvi zsongás poétikája, amely az egyén számkivetett fájdalmát annak rideg valójában képes ábrázolni és átadni.