Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
A szocializmus kori Magyarország utolsó évtizedének valamelyik esztendejében Tóth Dénes rendőr százados egy megnevezetlen megye egyik településére érkezik, azzal a szándékkal, hogy egy eltűnt személy utáni, hivatalosan lezárt, ám sikertelen nyomozást felettesei felhatalmazása nélkül folytasson. Tóth meg van győződve arról, hogy az illetőt meggyilkolták, holttest híján azonban semmit sem tud bizonyítani. Felkeresi az eltűnt személy hozzátartozóit, ismerőseit, munkatársait, s a velük folytatott beszélgetések során nemcsak a rejtély megfejtéséhez kerül egyre közelebb, de alaposan fel is bolygatja a közösség életét. Régi bűnöket, elfojtott konfliktusokat tár fel, s emiatt jelenléte egyesek számára kellemetlenné, veszélyessé válik. Tóth a sikerért nemcsak rendőri hivatását, de életét is kockára teszi. A hard-boiled hatáselemeiből táplálkozó regény nemcsak izgalmas krimi, de finom humorral és kemény iróniával fűszerezett látlelet a bomlófélben lévő kései Kádár-kor társadalmáról. Szita György első bűnügyi regénye először 1987-ben, folytatása (Segédmunkában) pedig 1988-ban jelent meg. Ezek a művek a szerző nyolc kötetből álló krimiciklusának nyitó darabjai. Az 1980-as években készült széria utolsó hat kötete mindmáig kiadatlan. Az első rész újrakiadásával elkezdjük a ciklus egészének publikálását.

Hamarosan rendelhető

Szita György

Magánnyomozás

Borító ár
4 000 Ft
Várható ár
3 600 Ft

Várható megjelenés: 2025.05

Termék részletes adatai
Szerző
Szita György
ISBN
9786156617217
Nyelv
magyar
Kiadó
Szépirodalmi Figyelő Alapítvány
Cikkszám
3001093272