A hazai avantgárd, a kísérleti-akusztikus líra, a képvers ismert alkotója az 1990-es évek dereka táján fordult a poétikai hagyományok, a klasszikus formák felé. Ez az új kötete is megerősíti ezt a róla való tudást, ugyanakkor új vonásokat is húz a költő arcképéhez. Könyvének fő motívuma az öregedés gondolata, meg az – aminként a címe is mutatja --, hogy az idősebb kor magánnyal jár. Nem föltétlenül egyedüllétet jelent ez, inkább azt, hogy az öregedés gondolatát az ember magában hordozza, magának kell elfogadnia, földolgoznia. A nyitó vers, a hagyományos alakzatban szóló Vár az apám is az elmúlás gondolatát formafegyelemmel ölti versbe; a rég halott apa hívja a fiát, aqki felel is: „Elmennék hozzá, ha hívna, / és úgy érzem, hív. Sietek nagyon”.