Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
A világhírű író Antoine Saint-Exupéry (1900-1944) 1931-ben Éjszakai repülés című regényével elnyerte a Femina-díjat. Ebben az esztendőben vette feleségül az első férjétől elvált, majd a második házasságában megözvegyült salvadori írónőt, Consuelo Suncín Sandoval Zeceñát (1901-1979). Szerelmük 1930-ban kezdődött, amikor egy előkelő partin bemutatták őket egymásnak. A vibráló természetű, rendkívül intelligens nő azonnal felkeltette a bohém pilóta figyelmét, és szinte első látásra egymásba szerettek Consuelóval. Exupérynek, aki pilótaként végezte munkáját, de emellett remekül írt, ezután a felesége lett a múzsája. A férfi azonban meglehetősen szabad életet élt, rengeteget repült, csomagokat szállított, ennek következtében sokat volt távol hitvesétől és ezt felesége, aki romantikus szerelemmel istenítette férjét, nehezen viselte. Ha Antoine otthon volt, igyekezett kárpótolni a feleségét az egyedül töltött órákért, és szenvedélyes szerelmének „manifesztumát” A kis herceg című klasszikus regényének rózsája őrzi, mert ő személyesíti meg mindazt, amit az író számára Consuelo jelentett. Ahogyan védelmezi a regény címszereplője az üvegburával letakart virágát, úgy óvja, kényezteti szerelmes rajongással az író a feleségét. A házaspár azonban nem volt hű egymáshoz, Antoine gyakori távollétei alatt két nővel is viszonyt kezdett, ezt be is ismerte Consuelónak. A második világháború alatt Exupéry először a francia felderítőknél szolgált, később New Yorkba ment, majd 1942-ben egy darabig a kanadai Québecben lakott. Egy idő után visszatért Európába, hogy Franciaország felszabadításáért harcoljon. 1943. április 17-én, amikor útra kel, Consuelo szerelmes aggodalommal öleli Toniót, rettegve attól, látja e még valamikor a férjét. A regény 1944. augusztus elsején ér véget, amikor az asszony hírt kap arról, hogy férjének gépe, nyomtalanul eltűnt… A szerzői utószó szerint a valós eseményre épülő, ugyanakkor számos fikcióval átszőtt szép történetét az ihlette, hogy 1998-ban egy halász Marseille-től délre, Riou szigete mellett talált egy karkötőt az óceánban, amit Saint-Exupéry tulajdonának véltek, később a feltevés beigazolódott, mert a láncba bele volt vésve Consuelo neve… A regény széles körben ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Villard, Sophie

Madame Exupéry és az égbolt csillagai

Borító ár
5 500 Ft
Aktuális online ár
4 235 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Villard, Sophie
ISBN
9789635446568
Egyéb szerzőség
Szombati Éva (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2022
Méret
447 o.
Kiadó
Kossuth
Cikkszám
3001071973

Darabszám