Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Jennifer Hartman regénye amilyen szörnyű alaphelyzetből indul ki, olyan csodálatos módon sikerül ezt a sötét színekkel megfestett traumatikus történetet a fény felé elmozdítania. A könyv ugyanis egy eltűnt kisfiúról és gyerekkori barátjáról szól. A fiatal lány nem tudta azóta sem kiheverni, hogy hétévesen elvesztette legjobb barátját, emberi kapcsolatai nehézkesen alakulnak, a maga köré felhúzott falakat csak kevesen tudják átugrani. Ezen kevesek közé tartozik féltestvére, Gabe, aki a későbbiekben sokat segít majd e furcsa párosnak. Oliver Lynch, a július negyedikén eltűnt fiú ugyanis huszonkét évvel később egyszer csak feltűnik. Vegyvédelmi ruhában találnak rá, ahogy eszméletlenül feküdt az út szélén. A regény két irányba mutat: egyrészt Oliver és Sydney újraéledő kapcsolatának alakulását követhetjük végig, miközben a feltörő emlékekkel viaskodó férfiban lassan összeállnak töredezett múltjának darabkái. Kiderül, hogy Olivert huszonkét évig tartották fogva egy pincében: a fiatal fiúnak azt hazudták, hogy a világ összeomlott, a pincén kívül mindent radioaktív sugárzás tett élhetetlenné.

Hartmann, Jennifer

Lótusz - Egy szerelmi történet

Raktári szám: MX-3115
Borító ár
5 999 Ft
Kötött ár
5 399 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Hartmann, Jennifer
ISBN
9789636901653
Egyéb szerzőség
Márton Andrea (1977-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
[2025]
Egyéb információk
447 o.
Kiadás pontos dátuma
2025.09.26
Kiadó
Maxim
Cikkszám
3001096174
Alcím
egy szerelmi történet
Sorozatcím
Passion válogatás ; 2676-9875

Darabszám