Románia legidősebb irodalmi bloggerének könyve „szürreális panoptikum”, színes, kavargó versvilág, olyan kaleidoszkóp, amely nem a valóságról szóló szövegegyüttes, hanem magának a valóságnak apró elemekből álló mozaikja. De nem a földhözragadt valóságé, hanem annak látomással, álommal és fantáziával elegy tudata. Nora Iuga verseiben szinte semmi nem az, aminek látszik, mert mindig elrejt egy csavart a szövegeiben, vagy beiktat egy váratlan szünetet, és ezek megváltoztatják, kifordítják, kibillentik az eredeti vagy hagyományos jelentést. Ráadásul e versképek sorát nem a logika, hanem a fékezhetetlen gondolatfutamok spontaneitása kapcsolja össze, vagy épp zilálja szét; így kerül együvé az emberi test és a testetlen idő, a szerelem és az elmúlás, miközben hol az egyik, hol a másik kontúrja rajzolódik ki élesebben.