Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Kozma Zsuzsanna Ida már a választott, írói álnevében rejlő, többszörös szójátékkal is ars poeticát fogalmaz meg. A verseivel a közelmúltig csak a Bába Könyvkiadó hagyományos, éves válogatásában, a Szegedtől Szegedig Antológiában megjelenő szerző debütáló verseskötete máris jellegzetes, egyéni hangot üt meg, melyet a név és a könyvcím együttesen alapoz meg. Jedikuléből (ismertebb nevén a Héttoronyból) küldött „levelei” gyakran csakugyan "árva dalok", melyek nem csupán a gyakorta – sokszor címben is – használt három pont révén öltenek sóhajszerű formát. A sóhajjelleget továbbá gyakran a nem titkolt koncepció is erősíti, a hét fejezet – Beavatás, Fény – varázs, Megszólal a csend, Piramistéglák, Behunyt szemmel, Tűnődés, Bálványtánc – közül az utolsó például nagyrészt különféle hangulatú fohászokat tartalmaz – ám a költőnő a számos bibliai utalás, sőt parafrázis mellett a görög mitológiából (pl. Láthatatlan kéz, Odüsszeia) vagy épp a természeti képekből is gazdagon merít. Vissza-visszatérő témája még a vers mibenléte, létrehozásának verejtékes, vagy éppen könnyedebb folyamata, viszonya a benne rejlő gondolathoz. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Árva Dalma

Levelek Jedikuléból

Aktuális online ár
800 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Árva Dalma
ISBN
9789633190821
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2013
Méret
20 cm
Kiadó
Bába
Cikkszám
3000219797
Alcím
válogatott versek

Darabszám