Sokat mondó cím, mely rögtön kíváncsiságot ébreszt. Amint az Olvasó belemélyed a mondanivalóba, kibontakozik egy nagyon is valóságos világ. Valóban utazás, megannyi fájdalmas, tanulságos vagy éppen boldog tapasztalás és élmény… az életről. Bizony, van az úgy, hogy küzdeni kell – és olykor minden téren. Mert valami más adott, és nem a támogató környezet. Egy olyan nő összegzését – ahogyan ő azt a levelei végén maga is megfogalmazza – láthatjuk magunk előtt, aki valami egészen páratlan személyiségvonásnak köszönheti mai tudását. Ez pedig magas és rendkívül fejlett intellektusa. Hogy őt magát idézzem a könyvből: „Csupa mosoly, csupa vidámság osztálytársnőm így fordult hozzám: – Zsuzsa, te más vagy, mint mi. Másképp beszélsz, másképp gondolkodsz. Ez olyan váratlan volt, hogy felelni sem tudtam, csak azt éreztem, hogy teljesen igaza van. Ettől fogva végigkísérte utamat az "okos" jelző. S amikor nem sokkal e felismerés után egy osztályfőnöki órán semmire sem becsült osztályfőnökünk megkérdezte, mi motivál abban, hogy ilyen jó tanuló legyek, gondolkodás nélkül rávágtam: – Én várom el magamtól, senki más nem inspirál erre.” A könyvben található leveleiben megszólít minden, számára releváns embert maga körül. Miközben kíméletlen őszinteséggel vázolja fel hozzájuk fűződő viszonyát, ahogyan a családtagok egymáshoz kötődő kapcsolatát is, kibontakozik egy igen realista, ideálisnak nem igazán nevezhető, többgyerekes családi-, munkatársi- és szerelmi környezet, amelyben a szerző kristálytiszta, metsző őszinteséggel és önkritikával helyezi el saját magát.