1908-ban egy száműzetésben élő indiai szabadságharcos levelet írt Lev Tolsztojnak, amelyben erkölcsi támogatását kérte az indiaiak küzdelméhez a brit gyarmatosítók ellen. Az orosz irodalom óriásának válasza egyszerre volt kijózanító és forradalmi: nem elég a zsarnokokat hibáztatni, a valódi szolgaság belülről ered, és a szabadulás útja nem az erőszak, hanem a szeretetből fakadó, erőszakmentes ellenállás. Ez a gondolat megvilágosító erővel hatott egy fiatal indiai jogászra, Mohandász Karamcsand Gandhira, aki éppen Dél-Afrikában szervezte első polgárjogi mozgalmát. A szatjágraha – az igazsághoz való erőszakmentes ragaszkodás – nem pusztán taktika volt, hanem lelki és erkölcsi tett, amelynek szellemi alapjait Tolsztoj levele is megerősítette. Kötetünk nem csupán Tolsztoj világhírű, magyarul első ízben olvasható levelét, valamint Gandhi válogatott írásait tartalmazza, hanem Tolsztoj és Gandhi levelezését is, amelyből kirajzolódik, hogyan talált egymásra egy orosz arisztokrata és egy indiai jogász gondolkodása az igazság, az erkölcsi felelősség és az erőszakmentesség kérdéseiben. Tolsztoj és Gandhi üzenete semmit sem veszített érvényéből: az igazi változás mindig belül kezdődik, és az egyén lelkiismereti döntésén múlik. Ez a kis kötet arra hívja az olvasót, hogy ne csupán értelmezze ezt a szellemi örökséget, hanem saját életében is mérlegelje: miként válhat ő maga is szatjágrahivá – az igazság hűséges követőjévé.