Zsebők Csaba negyedik verseskötetét az első háromhoz hasonlóan a Püski adta ki. A szerző eddigi költői pályája sajátos összegzéseként új versei mellé korábbiakat is beválogatott az elmúlt harminc évből, leginkább azokat a költeményeket, amelyek külföldi, határon túli magyar és honi folyóiratokban, antológiákban megjelentek. A versek ihletforrása a szűkebb és a tágabb haza, az anyanyelv, a család, a szerelem, a múlt – benne számos szabadságküzdelem –, s a helyszellemek adta megannyi érték. Kárpát-medencei és balkáni hagyományok megélése, sajátos átértelmezése ugyancsak ott lüktet soraiban. A természeti és az épített környezet, sőt, bizonyos képzőművészeti alkotások, s a mágia iránti tisztelet szintén megjelenik egyes költeményekben. Zsebők mindezek miatt továbbra is a népdal és a szürrealista képalkotás közötti térben mozog otthonosan. Kötetcíme misztikus, de sokat mondó, és játszhatunk a számokkal is. A 77-es szám különös jelentéseivel. Kötetnyitó művében, ebben az erős nyitásban őserő van, csillagok vannak. „…Holdtól holdig élünk / néha ráeszmélünk…” Örök körtáncról tanúskodik, ritmusa egyesül a mély gondolatisággal. Bakonyi István