Közel száz versét gyűjtötte kötetbe a borító tördelt fekete-fehér portréfotójáról ránk tekintő Balogh Gábor. A budapesti hobby versíró az előszóban elismeri, mennyire "pocsék" a helyesírása, és sajnos a magánkiadásban megjelent gyűjtemény lektora is csak hellyel-közzel tudott ezen segíteni. Nos, a prózában szárnyaszegett szerző a rímek világában annál otthonosabban érzi magát: "Kesze-kusza nappalok semmibe veszett éjjelek,/ recsegő, öreg poros padló, rá még bátran léphetek?/ Vagy semmibe veszek és oda lesz minden mi lehettem,/ semmivé lesznek könnyeim, s ahogy nevettem.// Bevilágít a Hold, némán csábít, finoman kéreget,/ menjek-e vagy maradjak, mi lesz, ha tévedek?/ Remegnek lábaim bizonytalan a képzelet/ csillagokra festett múltam, s a padló a képkeret.// Vajon megéri-e most meglépni a végtelent,/ vagy az összes apró kérlelő elbukott, tévedett?/ Meglepő, hogy félek, gondolkozok s kétkedek,/ maradok-e vagy szétesek? Kiderül, ha lépkedek" (Léphetek?). "www.kello.hu © minden jog fenntartva"