A magyar történelemből ismert, hogy az 1671-1681 közötti időszak a protestantizmus „gyászévtizede” volt, I. Lipót császár és az ellenreformáció erőszakos eszközökkel akarta rekatolizálni a társadalmat. Ennek keretében 1674 tavaszán több száz protestáns lelkészt, tanítót idéztek a pozsonyi vésztörvényszék elé; a vád alól azok mentesülhettek, akik lemondtak tisztségükről és áttértek a katolikus hitre. A hitükért mártíromságot is vállaló több mint negyven református és evangélikus prédikátort Nápolyba hurcolták, ahol gályarabságra vetették őket. Jóval később, 1676 februárjában, Michiel de Ruyter holland tengernagy közbenjárására szabadulhattak ki.