A költőként és prózaíróként egyaránt ismert Góg János e kötete 112 rövidprózát – ahogy írja „hétköznapi történetet, segélykérő karcolatot” – tartalmaz. Az útmutatóként olvasható előszóban két gondolatot fejt ki: egyrészt, hogy ő nem a félrenéző, a gyáván elhallgató emberek közé tartozik, hanem a vitára bíztató írók közé; másrészt a karcolat műfajáról fejti ki azt a nézetét, miszerint e műfaj a gondolatok, események frappáns értelmezésére való, esetleg gúnyos hangoltságú ötletek fölvetésére szolgál. A nyitó írás (Példát statuálni!) a szociálisan érzékeny újságíró töprengése annak kapcsán, hogy egy szegedi asszony az általa sok éven át ápolt, majd elhunyt édesapjának a nyugdíját jogtalanul vette föl egy ideig, csak azért, hogy el tudja temettetni.