Ágoston Vilmos ifjúkori, első regénye, a LASSÚ VÍRUS nagyon sajátságos, „direkt és rejtetten célzatos”, mégis átpoétizált próza az 1980-as évek Erdélyéből, Ceausescu Romániájának őrjöngő környezetéről, megfélemlítési mechanizmusairól. A regény stilizált keretek közt vonultatja fel a korszak szereplőit, hogy ez a stilizáltság megmentse a cenzúrától (amely az „árulkodó” konkrétumokat vadászta). A kortárs olvasó azonban nagyon is értette a LASSÚ VÍRUS történetét. A mai, pár évtizeddel későbbi (és a majdani!) olvasó számára pedig életveszélyesen, mégis humorosan groteszknek tűnik a történet. A „virózis” jelenség is már némiképp ismerős a maga – lassú, lappangó! – nemében, hiszen a covidnak és pszichózisának tapasztalatai után vagyunk... Ám e regény identitásunk, lényünk, kulturális kötöttségeink mélyére ás: „A kultúrvírusokat azonban nehezebb azonosítani (...) számtalan formát ölthetnek a filozófiától egészen a művészetekig. Állandóan megtalálják a túlélés formáit és a beazonosítás elleni kibúvót” – olvashatjuk e fergetegesen vidám-szomorú, szellemes és örök aktualitású regényben. Ágoston Vilmos (1947-2022) élete a huszadik-huszonegyedik századi hányatott magyar sorsoknak szinte keresztmetszete. Élettörténete egybeöleli a különféleképpen determinált magyar közösségek akár földrajzilag is átfogó létezés-képleteit. Marosvásárhelyen született, Kolozsváron járt egyetemre, de egyik novellája miatt katonai törvényszék elé állították, és kicsapták. Kilátástalannak érzett helyzetében később beadta áttelepülési kérelmét, és családostul Magyarországra távozott. Utolsó éveiben (lányát és családját követve) az Amerikai Egyesült Államokban élt, amerikai-magyar állampolgárként hunyt el. Rendkívül gazdag, sokoldalú életműve lényegre törő, őszinte ábrázolása és értelmezése a helyzeteknek, amelyekkel sorsa szembesítette.