Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
A berlini rendőrség egy fiatal nő, Svetlana Munteanu brutális meggyilkolása ügyében nyomoz. A nyomozást a magyar születésű, de Berlinben élő Tibor Barna főfelügyelő vezeti. Hamarosan kiderül, hogy hasonló módszerrel végrehajtott gyilkosságok történtek korábban Londonban, Genfben, New Yorkban és Brüsszelben is. Lehetséges, hogy a sorozatgyilkosság elkövetője egy folyamatosan utazgató üzletember, talán egy diplomata? Barna a bűnügy kapcsán sok év után először Budapestre érkezik, ahova a nyomozás szálai is vezetnek. Szeretné megtudni, ki jelentett róla a belügynek harminc évvel ezelőtt. Közben óriási fordulat vár rá a szövevényes bűnügy lassan kibontakozó felderítése során: bebizonyosodik, hogy a legelső, azonos módszerekkel elkövetett gyilkosság nem Londonban, hanem Moszkvában történt, még 1988-ban. A Berlinben élő magyar író és történész, Dalos György szerint „Csontos prózája lendületes, világos szerkezetű, sok dialógusával könnyen olvasható”. A lassú igazság nem életrajzi regény ugyan, hanem figyelemreméltó profizmussal felépített krimi, a sorok között mégis megelevenedik egy, a Kádár korszakban politikai okokból külföldre menekült magyar fiatalember karrierjének, érzelmi és lelki életének számos mozzanata, melyek feltehetően az új hazát választó magyar értelmiségiek ezreire jellemzők.

Hamarosan rendelhető

Csontos Csaba

Lassú igazság

Borító ár
5 990 Ft
Várható ár
5 391 Ft

Várható megjelenés: 2025.10

Termék részletes adatai
Szerző
Csontos Csaba
ISBN
9789635571321
Nyelv
magyar
Kiadó
Atlantic Press Kiadó
Cikkszám
3001094366