Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Harmadik, vagyis befejező részéhez érkezett a svéd szerzőpáros lebilincselő ifjúsági fantasy-szériája, az Engelsfors-trilógia. Noha az előző rész tragédiával - a kiválasztott boszorkánypalánták egyikének, Idának a halálával - végződött, az életben maradt lányoknak nincs idejük a gyászra, a szusszanásra. A kapu, amely a démonok számára lehetővé tenné az átjárást az emberi világba, kinyílni készül, az apokalipszis közeleg, s be is következik, ha nem tudnak tenni valamit. De mintha minden ellenük szólna: az éltanuló Minoo hiába mélyed el a Minták Könyvében, az nem tárja fel a titkait előtte, s Gustaf iránti szerelme belesodorja egy nagyon felelőtlen döntésbe; a zárkózott, túlsúlyos Anna-Karin élete tragikus fordulatot vesz, de ő nem hajlandó nyitni a barátai felé, továbbra is famulusával, a rókával él szimbiózisban; a vagány Linnéa és a szép Vanessa pedig egymás társaságával vannak inkább elfoglalva. Ráadásul nincs egyetértés az Engelsforsba települt Tanács tagjai között, akik mintha nem tudnák, ki a lányok közül a legfontosabb boszorkány. Lassan azonban minden nehézség ellenére kezd összeállni a végjáték forgatókönyve, amelynek kimenetele igazi döbbenetet ígér az olvasóknak... A skandináv ifjúsági irodalom ötcsillagos színvonalát hozó, a maga műfajában kiváló, izgalmas és különleges köte (előzményeivel együtt) minden tizennégy év feletti olvasónak jó szívvel ajánlható.

Kulcs (Az engelsfors trilógia 3)

Strandberg, Mats (1976-)

Raktári szám: 9786155331336
Borító ár
4 490 Ft
Aktuális online ár
3 368 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Strandberg, Mats (1976-)
ISBN
9786155331336
Egyéb szerzőség
Péteri Vanda (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014
Egyéb információk
861 o.
Kiadó
Geopen
Cikkszám
3000238225
Alcím
[az Engelsfors trilógia harmadik kötete]

Darabszám