Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Dobray Sarolta mintegy huszonnyolc rövid elbeszélésből állította össze füzérét Közel kötetcím alatt. Az „Apunak” ajánlott kötet írásai 2015 és 2025 között a Nők Lapja hasábjain jelentek meg, ám az elszórtan, külön megjelent írások kötetbe rendeződve elkezdenek egymással is párbeszédre lépni. A váratlan, sokszínű témaválasztás ellenére ugyanis – melyet a kötet fülszövegében egy bonbonos dobozhoz hasonlítanak, lévén nem tudjuk, éppen milyen „ízt”, milyen történetet kapunk legközelebb – összekötő motívum, hogy mindannyiunknak ismerős események, helyszínek, karakterek adják alapját az elbeszélő tűnődéseinek. A történetek szinte mindegyikében valamiféle melankolikus tündöklés figyelhető meg: az emberi kapcsolatok, az öregedés, a szülő-gyermek kapcsolat, a halál mindennapi, mégis megrendítő pillanatképei örökítődnek meg. Olykor a kamaszkor – az első csók – emléke kerül előtérbe, máskor egy internetes ismeretlen ismerősével (zaklatójával?) kapcsolatos történetét tárja elénk az elbeszélő, vagy épp egy bántalmazó kapcsolat fojtogató jeleneteibe is „pillanthatunk be”. Az apa alakja – amennyiben legalább részleges átfedést feltételezünk az életrajzi szerző és a novella elbeszélője között – kiemelt fontosságú: a dedikáció mellett több írásban is visszatér alakja, s halálával, hiányával egy külön novella is foglalkozik (Apu).

Dobray Sarolta (1977-)

Közel

Borító ár
4 999 Ft
Kötött ár
4 499 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Dobray Sarolta (1977-)
ISBN
9789635725403
Egyéb szerzőség
Faniszló Ádám (ill.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2025
Méret
144, [4] o.
Kiadás pontos dátuma
2025.05.07
Kiadó
Open Books
Cikkszám
3001092902

Darabszám