Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
21%
Teljes leírás
Második kötetével jelentkezik a vajdasági magyar irodalom egyik ígéretes, fiatal tehetsége, Barlog Károly. Korábban kisprózájából kaphattunk ízelítőt, most pedig egy kisregényt olvashatunk tőle. A mű a kettős identitás, s ebből tovább bontva a kettős otthonérzet, máskor kettős idegenség regénye, és egyben fejlődésregény, egyszerre komoly és komolytalan lenyomata Újvidék genius loci-jának, egy sajátos kornak, s az abban "termő" ifjú értelmiségieknek - mindezeknek pedig esszenciája a főhős, Kovács Istenke. Istenke a hetes szám szimbolikájára felépített időkeretben mozog: hét esztendő távollét után tér vissza szülővárosába, Újvidékre, hogy ott aztán hét nap leforgása alatt, mintegy tömörítve idézze vissza, s élje újra addigi sorsát. A valós eseményeket és helyszíneket a megbillent realitás szövi át: álomképszerű jelenetek, víziók és hallucinációk, nem tudni, hogy igazi vagy éppen csak képzelt álomképek. Istenke pszichedelikus-szimbolikus kalandjai díszletét azok a helyek adják, amelyek egyébként is a lokális fiatal értelmiségiek élettere volt a közelmúltban és a jelenben, bepecsételve a jugoszláv múltat, egy brutális háború és egy kaotikus újrakezdési, újraéledési kísérlet emlékterheivel. Az érzékeny és groteszk, fanyar humorral átszőtt történet a kortárs vajdasági magyar próza élvonalára kíváncsi olvasók figyelmére számíthat. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Barlog Károly (1986-)

Kovács Istenke álmodik

Borító ár
2 490 Ft
Aktuális online ár
1 967 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Barlog Károly (1986-)
ISBN
9788632309869
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
119 p. ; 18 cm
Kiadó
Forum
Cikkszám
3001027770
Alcím
kisregény

Darabszám