A kritika válságban van, a kritika „halott” – hangoztatják már jó pár éve a nyugati világban a művészeti élet szereplői. Mióta tart és miben áll ez a válság? Milyen érvényes kritikai beszéd- és értékelési módok vannak még forgalomban? Ezek honnan nyerik érvényüket és kik a befogadóik? Saját ízlésén és szükségszerűen korlátos tudásán túl lehet-e támasza a kritikus ítéleteinek? A kötet bevezető tanulmánya a művészeti kritika mára hanyatlónak tűnő szerepét történeti és filozófiai kontextusban értelmezi, hogy aztán mégis kritikai írásokban szóljon művészetről és művészetfilozófiáról. A kortárs magyar képzőművészeti élet szereplői mellett több nemzetközi alkotóról is szó esik a szorosan műelemző írásokban, kiállításkritikákban vagy megnyitókra íródott szövegek műfaji változatosságában. Az írások mindig műközeliek, ugyanakkor széles művészettörténeti és -elméleti alapra építenek. Céljuk, hogy az is haszonnal, sőt talán néha élvezettel olvassa azokat, aki a megírásukra okot adó kiállításokat, műveket nem ismeri. Az elméletre vonatkozó kritikák pedig az elmúlt tizenöt év fontos esztétikai, művészetfilozófiai köteteiről írott elemző szövegek.