Jahoda Sándor első drámakötete öt drámát, valamint számos dramolettet és jelenetet tartalmaz, valamennyit a szatíra kényes műfajában. A könyv alaptémája: az élet, mint a művészet mellékterméke. Pontosabban: milyen a művész ’magánélete’, vagyis az az élet, amit az alkotás meghagy neki, amikor önemésztő tüze alábbhagy? Beszédes cím tehát a Költő-elvonó: íme, így festenek a nagy alkotók hétköznapjai, ha a költőt ’kivonjuk’ az emberből… Merész kísérlet ez, mely a karikatúra és a tragédia határán egyensúlyoz. (…) A kötet második részének kisebb darabjai e koncepciót a hatalom és politikum működésének parabolisztikus ábrázolásával egészítik. E darabok műfajilag humoreszkek és a mai élet zárványait ábrázolják. Érzékeny lényeglátásával és humorával kiemelkedik közülük az Egymás nagy Ő-i című ’romantikus jelenet’, melyben két véletlenül összefutó fiatal csak okostelefonjuk segítségével képes egymással kommunikálni és egymásba beleszeretni. (…) A Napóleonról szóló vígjáték (A kis káplár nagy napja) a kötet különleges darabja. Ebben a műben Napóleon maga az antitézis, hiszen a diktátor nem hoz létre művészeti alkotást. Az ő alkotása maga az élete: a tökéletes diadal, a tökéletes győzelem, a tökéletes hatalom az élet felett. A magánember eltűnik a történelmi léptékű tettei mögött, melyeket ’ember-elvonásnak’ nevezhetnénk. A szerző a tökéletes hatalom (a császárrá koronázás utáni) első perceit ábrázolja, azt, amikor minden kapcsolat elveszti addigi természetes emberi jellegét és félelemmel telítődik. (Pruzsinszky Sándor)