Max Kidruk egyike a kortárs irodalmi élet kiemelkedő ukrán alkotóinak, akit hamar a népszerűségi élvonalba repített sajátos stílusa, valamint mérnöki precizitással felépített, szövevényes történetei – a mérnökként végzett szerző ezen életrajzi adatát kár tovább magyarázni. Kidruk történeteit a kritika modern techno-thrillerekként olvassa, melyek a sci-fi, a gótikus irodalom és a maró társadalomkritika elemeiből táplálkoznak. A vaskos és monumentális disztópikus sci-fi regény a szerző huszonkettedik században játszódó sorozatának nyitókötete, amely a hard science fiction, a politikai thriller és a posztapokaliptikus irodalom elemeiből kiindulva rajzol nyugtalanító képet az emberiség jövőjéről. A 2141-ben játszódó történet világában az emberiség már meghódította a Marsot, ahol több mint százezer telepes él, a technológiai fejlődés azonban korántsem oldotta meg a Föld társadalmi, politikai és környezeti válságait. Az emberiség éppen csak kilábalt a klódisz nevű fertőzés okozta világjárványból, amikor egy új, kizárólag várandós nőket megtámadó kórokozó jelenik meg, amelynek eredete és működése egyelőre megmagyarázhatatlan. A tudósok a rejtélyes megbetegedések és a bolygó különböző pontjain észlelt neutrínókitörések közötti összefüggéseket kutatják, miközben a háttérben politikai játszmák és nemzetközi konfliktusok bontakoznak ki. A Marson eközben a kupolavárosok lakói mindennapos küzdelmet folytatnak a vízért, az oxigénért és a létfenntartáshoz szükséges erőforrásokért, miközben egyre élesebbé válnak a Földtől való gazdasági és politikai függőségükből fakadó ellentétek.