A kapcsolódás és a megismerés lehetetlenségéből adódó fájdalom rajzolja meg azokat a rejtett utakat és ösvényeket, amelyek Szabó Imola Julianna lírai alanya bebolyong. A verseskötet összetett motívumrendszere klasszikus képeket dolgozik, de azokat összekeveri, izgalmas, váratlan konstellációkba rendezi. Az organikusan építkező szövegek természetből kölcsönzött hasonlatai mögül lassan felsejlik az anya alakja, akihez a lírai én mindent megtesz, hogy minél közelebb kerüljön. A megértésről szólnak Szabó Imola Julianna szövegei: megérteni az anyát, megérteni rajta keresztül a világot, s végső soron megérteni saját magunkat. A líra én szeretné eloldani magát az emlékek által szorosra font viszonyrendszerekből; „tízféle csomókötés / egyikkel a fulladás / másodpercek tört- / része / másikkal a bőrben a nyom / mint a hímzés / haránt / keresztben / a csont idomul” (lefogni), feltárni, belesni a kitakart dolgok mögé, még akkor is, ha becsukott szemmel próbál ellenállni a titkok felszínre kerülésének, „a szövés résein átfolyik a fény / függöny a nappal az éjszaka / az ablakon átüt egy körvonal / tenger nélkül énekel benned / az örvény” (lezárni).