Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
A történet helyszíne a leromlott állapotú, egykor elegáns angol Shelley-ház, amely hat lakásra van osztva. A lakók egy napon kilakoltatási értesítőt kapnak egy Fergus Alexander nevű ingatlanfejlesztőtől, aki le akarja rombolni az épületet. Az egyik főszereplő Dorothy Darling 77 éves, ő a ház legrégebbi lakója, már 33 éve él itt. Kívülről mogorva és kicsinyes öregasszonynak látszik, aki még a szomszédok szemetelési hibáit is naplóba írja, de valójában ő a maga módján a házat és annak közösségét próbálja védeni. Kat Bennett rózsaszín hajú, tetovált fiatal nő, aki Joseph Chambers egyik szobáját bérli, a férfi egyetlen a házban, aki nyíltan tiltakozik a lebontás ellen. A huszonötéves Kat tüskés és elutasító, mert valójában retteg a kötődéstől és mivel mindenben ellentéte Dorothynak ellenségesen is viselkedik idős szomszédjával szemben. A történet előrehaladtával kiderül, hogy mindkét nő mély bűntudatot és fájdalmat hordoz a szívében, mindez pedig meghatározza jelenlegi elszigeteltségüket. Kat azért menekült el Londonból és tért vissza szülővárosába, Chalcotba, mert felelősnek érzi magát egy tragédiáért. A lány korábban egy idősotthonban dolgozott gondozóként. Itt nagyon megkedvelt egy szépkorú urat, akinek megengedte, hogy a szobájában dohányozzon, pedig ez szigorúan tilos volt. A cigaretta miatt tűz ütött ki az idős férfi szobájában, aki a lángok között lelte halálát. Katet nem ítélték el, de a lelkiismeretfurdalás felemésztette. Úgy érzi, ő gyilkos, és nem érdemli meg a boldogságot vagy a biztonságos otthont. Dorothy Darling régen tanárnő volt, férjét nagyon szerette, azonban a fiatalasszonyként elkövetett egy hibát, futó kapcsolatba bonyolódott, ami miatt a házassága tönkrement. Miután a férje elhagyta, Dorothy egyfajta "vezeklésként" él a házban.

Kíváncsi szomszédok

Sampson, Freya

Borító ár
5 990 Ft
Kötött ár
5 391 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Sampson, Freya
ISBN
9786151041062
Egyéb szerzőség
Ács Eleonóra (1965-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2026
Egyéb információk
332, [1] o.
Kiadás pontos dátuma
2026.04.03
Kiadó
General Press
Cikkszám
3001099223

Darabszám