Három évvel legutóbbi régenye után (Sokszor nem halunk meg; 202413318) Tompa Andrea újabb terjedelmes opusszal jelentkezett, melyet olyan sokakat érintő és érdeklő témáknak szentelt, mint a hatalom igénye a társadalmi kontrollra és az egyén szabadságának egyre szűkebbre vonódó körei, a szerelem és a szexualitás megélésének változatai, a hatalom családon belüli kérdése az elnyomó és agresszív, de társadalmi szempontból tekintélyes apa alakján keresztül, vagy a tanár–diák-kapcsolat áterotizált aspektusai. A szerző ismerős közegben, a kommunista Romániában lépteti fel szereplőit, s rajtuk keresztül betekintést nyerhetünk az erdélyi művészeti életbe, az értelmiség állampártot kiszolgáló vagy azzal szembehelyezkedő oldalába, az egyéni útkeresés és érvényesülés lehetőségeibe. A regényben Kedves Gyula kritikus képviseli a magabiztos értelmiségit, aki egy délután alatt megír egy tökéletesen megfogalmazott színikritikát, hogy a fennmaradó időben kézzel lejegyezze jelentését a legutóbbi színházfesztiválról. Vele szemben ott találjuk Miklóst, a fiatal fiúkhoz vonzódó tanárt, aki ingyen korrepetálja növendékeit, de miközben meghitt közelségbe kerül a fiatalokkal, úgy lépi át fokról fokra a társadalom által felhúzott határokat. A fiúk közül az egyik falusi tanuló, István kerül túlságosan is közel Miklóshoz, kettejük „tánca” csak bukáshoz vezethet. Emellett olyan kérdések fogalmazódnak meg a regényt olvasva, hogy milyen lehetőségei vannak a nőknek a totalitárius diktatúrában, a művészeti önkifejezést meddig lehet korlátozni, az elnyomó apa mikor taszítja romlásba magát és családját, s úgy általában egy társadalom meddig képes elviselni a mindenre, így a szexualitásra is kiterjedő kontrollt.