Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A nagybányai művésztelep 120. évfordulójára megjelent kiadvány gerincét a művésztelep alapítója és mestere, Thorma János eddig publikálatlan levelei és vele foglalkozó írások mellett egyéb, a nagybányai művésztelep működésére vonatkozó dokumentumok alkotják. A Thorma János Múzeum könyvei sorozatban, Sümegi György művészettörténész szerkesztésében napvilágot látó kötet előzménye az azonos című (Kiskunhalastól Nagybányáig) és koncepciójú összeállítás a festő levelezéséből és naplójából (Kiskunhalas, Thorma János Múzeum, 2012). A jelen kötethez, melyben szép számban láthatók eddig nem közölt Thorma rajzok is, szintén a szerkesztő írt tanulmányértékű utószót, ami az azt követő bőséges dokumentumanyag miatt a gyűjtemény első negyedében foglal helyet. Thorma János levelezését kiegészíti felesége, özv. Thorma Jánosné Kiss Margit festőművész levelezése férje hagyatéki kiállításának ügyében (Budapest, Nemzeti Szalon, 1939), valamint a Talpra magyar! című nagyméretű képének eladásáról. Együttvéve a könyv anyaga komoly adalék az alkotó műveinek recepciójához. A kötetet Thorma János rajzainak jegyzéke, fekete-fehér fotó- és dokumentumgyűjtemény, valamint (az előző kötet anyagát is figyelembe vevő) névmutató zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Thorma János (1870-1937)

Kiskunhalastól Nagybányáig 2.

Borító ár
3 500 Ft
Aktuális online ár
2 625 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Thorma János (1870-1937)
ISBN
9786155282119
Egyéb szerzőség
Sümegi György (1947-) (sajtó alá rend.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
208 o. : ill. ; 24 cm
Kiadó
Thorma J. Múz.
Cikkszám
3001020904
Alcím
dokumentumok Thorma János munkásságához és a nagybányai művésztelephez megjelent a nagybányai művésztelep 120. évfordulójára
Sorozatcím
Thorma János Múzeum könyvei ; 1416-1427 ; 42.

Darabszám