Teljes leírás
Az erdélyi református teológus, lelkész a nyugaton és Észak-Amerikában már évtizedek óta ismert diszciplína, a politikai teológia segítségével keres választ az 1920 óta vallási és nyelvi kisebbségi egyházként működő erdélyi református felekezet aktuális kérdéseire. Abból indul ki, hogy mind a közbeszédet, mind az egyház nyelvét a trianoni trauma miatti áldozatszerep határozza meg, holott az Istentől kapott erőt és indíttatást nem a múlt siratására kéne fordítani, hanem ezek segítségével vissza kéne találni az egyház eredeti hivatásához, küldetésének lényegéhez: Isten akaratát keresve tanítvánnyá tenni a népet. Mivel a református egyház a történelmi időben is mindig kisebbségben gyakorolta hivatását, ezt a küldetést kell a mai viszonyokhoz igazítani, aktualizálni, ennek módja megtalálásához segít hozzá a politikai teológia, amely Sógor Géza 2014-ben, Debrecenben megvédett doktori disszertációjának tárgya. A könyvvé formált értekezés hat fejezetre tagolódik. Az elsőben a kisebbség fogalmát igyekszik meghatározni, és tisztázni azt, hogy mitől kisebbségi az egyház és az adott helyi gyülekezet. A második fejezetben történeti visszatekintést ad, a Trianontól eltelt évszázadon tekint végig, hogyan volt képes a Romániához csatolt Erdélyben a magyar református egyház a hivatását betölteni. Az 1990 utáni időszakot a fölocsúdás és az útkeresés korszakának nevezi, és e részben tekint ki a római, illetve a görög katolikus, a szász evangélikus és az ortodox egyház e korszakbeli működésére. E témakör áttekintése közben korántsem csak teológiai, hanem társadalomtudományi szempontokat is érvényesít, főképp Molnár Gusztáv és Salat Z. Levente megállapításainak fölhasználásával. A harmadik részben határozza meg a politikai teológia mibenlétét, ismerteti alapelveit, és meghatározza, mit jelent az egyház, mint politikai entitás a szekularizált világban. A negyedik rész kifejező címe: A keskeny út, ebben a kisebbségben és szórványban működő gyülekezetekről szól, a szórványosságnak a bibliai említéseit is számba véve. Végül a „legkeskenyebb út”, a szórványban élő gyülekezetek ekkleziológiájáról, küldetéséről ír. Itt értekezik arról, hogy a megpróbáltatások elviselése nem értelmetlen, hogy mi az egyház prófétai küldetése, és mi az imádkozó egyház lényege. Az angol nyelvű rezümével és bibliográfiával záródó, lábjegyzetekkel kísért értekezés nagy teológiai állományok fontos darabja, a kisebbségi problematika taglalása révén társadalomtudományi részlegekben is helye van. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"