Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A szerzői előszó szerint a rendszerváltozás idején sokaknak számos illúzióval kellett leszámolniuk, hiszen a 90-es, majd az utána következő esztendők nem mindenki életében hoztak pozitív változásokat. Az ókori gondolkodót, Thaleszt idézve a szerző maga is azt vallja, hogy egy társadalomban igazságosság akkor uralkodhat, ha a nép között nincs sem túl gazdag sem túl szegény. Nos az olvasó elgondolkodhat ezen a tételen és mai korunk, társadalmunk életére vetítve talán egyetért majd annak igazságtartalmával. Természetesen mint minden változásnak, a rendszerváltozásnak is voltak nyertesei és vesztesei egyaránt, az ő életüket rögzíti, már-már szociografikus hitelességgel ám szépírói eszközökkel a szerző. Három írás (Nyertesek és vesztesek; Kirekesztve; A város szélén) sorakozik a kötetben. Az első történet a fikció és a valóság keveredéséből alkot egységet, és egy törvényesen meggazdagodott ember gondolatvilágát követi nyomon. Meggazdagodásának módja azonban semmiképpen nem tekinthető etikusnak, és miközben egyre magasabbra emelkedik, annál kevésbé látja az "alatta" lévő, elszegényedő sokaságot...A másik két írásban érzékletesen kelti életre a szerző a munkanélküliek világát, miközben azokat a "farkastörvényeket" is bemutatja, amelyek az éhes és elkeseredett embereket a bűn útjára terelhetik. Lehangoló pillanatképek ezek, ám a mai társadalmi problémákat irodalmi igénnyel megfogalmazó írásokra kíváncsiak kereshetik. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Juhász Kató

Kirekesztve

Aktuális online ár
1 309 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Juhász Kató
ISBN
9789630887168
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014
Méret
20 cm
Kiadó
Magánkiad.
Cikkszám
3000231093

Darabszám