Hányféleképpen tűnhet el egy falu? Van, amelyet néhány óra alatt elsöpör az árvíz. Akad olyan, amelyet ledózerolnak a házak alatt rejtőző bauxitért – hogy évtizedekkel később dinoszauruszleletek tegyék híressé. És van olyan is, amelynek eltűnését egy tervezett medvevadász-rezervátummal hozza összefüggésbe a helyi legenda. Balla István és Lakos Gábor a HVG oldalain megjelent riportsorozatukban Magyarország elfeledett településeinek múltját kutatták. Erdők mélyén, sáros földutakon és a Tisza-tó nádasai között keresték a hajdani utcák és házak maradványait, miközben a falvak egykori lakóival, leszármazottakkal és helytörténészekkel beszélgettek. Jártak olyan faluban, amelynek ma egyetlen állandó lakója van, és olyan helyen is, ahol már csak az erdőben álló szilva-, körte- és diófák árulkodnak arról, hogy ott valaha emberek éltek. A Kihalt falvaink cikksorozatuk bővített és átdolgozott változata: tizenegy kihalt település története a helyszíneken készült riportfotókkal. Olyan falvaké, amelyek akkor sem feltétlenül tűnnek el nyomtalanul, ha nincsenek már rajta a térképen, mert nyomaikat nemcsak a táj, hanem az emlékezet is őrzi. BALLA ISTVÁN 1969-ben született. Első diplomáját matematika-fizika szakos tanárként az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán szerezte, majd az ELTE-n kommunikációs, illetve szociológus diplomát szerzett. Az 1990-es évek végétől újságíró, hosszabb időt töltött a FigyelőNetnél, 2013-tól dolgozik a HVG-nek. Fő szakterülete az oktatás, a nevelés, az ifjúsági és generációs kérdések, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek és a településszociológia, de életmód- és kulturális cikkeket is ír. Gyakran készít vidéki riportokat több témában is. A HVG Középiskola kiadvány főszerkesztője és lapmenedzsere, a HVG Diploma kiadvány és a HVG Extra Pszichológia lapmenedzsere. LAKOS GÁBOR Több év rajztanulás után, 1993-ban kezdett komolyabban foglalkozni a fotográfiával. Szakmai fejlődését Molnár Pál segítette, majd egy olasz alkalmazott fotográfus asszisztenseként tanult stúdiófotózást, később egy amerikai fotóstúdióban dolgozott. Érdeklődése idővel a dokumentarista műfaj felé fordult, 2005-től szabadúszó fotóriporterként dolgozott. Többek között a Figyelő, a Marketing